HARCSA VERONIKA QUARTET (koncert részletek)
2011. 07. 24.KAPOLCS
Harcsa Veronika – ének, Gyémánt Bálint– gitár, Blaho Attila – zongora, Oláh Zoltán – bőgő, Majtényi Bálint – dob
letöltés:
h.264 (30.4 M) h.264 (32.6 M) h.264 (33.0 M) h.264 03- Kosztolányi Dezső:
A lámpagyújtó énekel
Egy szűk, kicsiny botban viszem
a szent tüzet felétek,
én örök újra bújtó,
és kormos lámpagyújtó.
Fölgyújtom a vak éjet.
A rézkupaknak öblén
halkan szitál a tört fény,
ha jő az alkonyat,
s alélt kanócok, álmos utcalámpák
szomjúhozzák piros tűzcsókomat.
Ki sejti, hogy a réz-szitán
egy vad tűztenger ég benn,
s a gyáva pillelángban
egy lázadó világ van
bebörtönözve mélyen?
Csak én tudom, ha tűzsugáros
vörös szemekkel int a város,
s rám hull a sűrü köd,
és tűzbotommal görbe utcasarkon
én kormos ember, csöndben eltünök
Kassák Lajos: Üzenj
Beszélgessünk, beszélgessünk
Te meg Én
Beszélgessünk nem szegletesen kemény, hanem puha
legömbölyített szavakkal,
ahogyan a szerelmesektől tanultuk
alig hallhatóan,
ahogy a tölgyfalevelei beszélnek egymással.
Mondj nekem valami szépet
hogy és is mondhassak Neked valami szépet.
A szemeimhez beszélj
a homlokomhoz
egyenesen a szívemhez
Te Nekem
és Én Neked.
Az álom partjairól üzenj
egy újszülött nevetésével
tenger hullámaival
játékos delfinekkel
harangszóval
egy sassal
amint az ég kékjében lebeg.
Kicsikém
elképzelt madaram...
Te meg Én
beszélgessünk a világról
amiben bolyongunk
és nem találjuk egymást
Karinthy Frigyes: Együgyü mese
És kérem, a poéta egyszer
egy lányba szeretett beléje,
mivel szerinte a leánynak
vulkán-tűz égett a szemébe.
Mivel szerinte a szemébe
május forró viharja égett,
s fehér szoknyácskák suttogása
töltötte bé a messzeséget.
És nézte, messziről sokáig
bolyongva eltünő nyomába,
de szólni nem mert a leányhoz,
és szólni nem tudott, hiába.
Mert a leány előkelő volt,
míg a poéta senki, semmi,
“Tehát” – gondolta a poéta,
“Tehát gazdaggá kéne lenni”.
A gazdagsághoz persze pénz kell,
a pénzt, azt ingyen osztogatják,
kár, hogy kinek van már, csak annak,
ezt másképp úgy hívják: kamatláb.
Kinek még nincs, próbál szerezni,
ezt úgy hívják, hogy: pálya, pálya,
és abból áll, hogy minden ember
amit csinálhat, azt csinálja.
A poéta is hazament hát,
kötetnyi verset írt meg ottan,
a szerkesztőnek küldte őket,
és aztán éhenhalt nyugodtan.
Később a versek is kijöttek:
és lett belőle szörnyű lárma,
“Expresszionizmus”-t emlegettek,
“Új iskolá”-ról szólt a fáma.
Továbbá jött egy ifju stréber,
ki abszolvált poétikából,
ez könyvet írt felőle gyorsan,
amelyben mindenről “beszámol”.
A könyvben az volt, hogy a versek
egészen újak “felfogás”-ban,
de tűz, erő van bennök annyi,
amennyit nem találni másban.
Továbbá ő reájött arra,
hogy panteista volt a költő,
az nagy dolog, a panteizmus,
csudálja három emberöltő.
Végül tehát kimondja bátran,
“Uj korszak”-kal állunk mi szembe,
és mindenfélét még, a többi
valóban nem jut már eszembe.
A könyv nagyon szép volt, a tisztes
professzorok mind hasraestek;
az Akadémia találta
a pályadíjra érdemesnek.
Ezért oszt’ tanszéket kapott az
ifjú az univerzitáson,
ott tizezer forint a gázsi,
lakbér külön van, kérem’ásson.
Mikor már rendbejött egészen
és minden dolgok megfeleltek,
megtudta lakcímét a lánynak,
kit a poéta énekelt meg.
A leány elég jó színben volt még,
a versekkel meg egybevágott,
kis képzelettel bárki még úgy
foghatta föl, mint egy virágot.
Házasságuk elég boldog volt,
aminthogy meg is érdemelték.
- Két gyermek származott belőle,
ezeket szépen fölnevelték.
Az egyik mérnök a vasútnál,
már főnök is lehetne félig,
a másik az irodalomban
árul el hajlamot, beszélik.
Egy újság némi átirással
már két verset közölt le tőle,
az apja tanittatni fogja,
talán valami lesz belőle.
06- babits mihály: nyár
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Részeges darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!
Hangos virág
kiált, bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!
Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda:
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!
Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyűrűse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek, s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
babits mihály: nyár
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Részeges darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!
Hangos virág
kiált, bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!
Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda:
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!
Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyűrűse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek, s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
